Lomizásra fel! – 127. spórolási tipp
Lomtalanítás betervezése – vannak olyan dolgok, amik évente ismétlődnek és pont ezért jól tervezhetőek, ilyen például a lomtalanítás, az év végi iskolai fotózás, vagy a spárga szezon is. Bár, amikor 2015. augusztusában beterveztem, hogy 2016. május 7-én a lomtalanításról fogok írni, fogalmam sem volt, hogy pont május 9-én lesz a mi utcánkban, így ezen a hétvégén lehet előkészíteni, de saccolni tudtam a korábbi évek tapasztalata alapján, de azért ehhez mázli is kellett.
A budapesti lomtalanítási időpontokat itt találod meg.
A lomtalanításkor kitehető dolgokon túl:
Elvileg ez az ingyenes szolgáltatás csak a lakosságnak jár, így cégek, nem rakhatnának ki semmit, nyilván nem ipari mennyiségben ők is raknak ki.
Ilyenkor lehetőség van, hogy az adott napon közvetlen közelben a veszélyes hulladékot is le tudd adni, nézd meg majd a bedobott szórólapon a pontos helyszínt.
- Sütőolaj és göngyölege: ezt biztos, hogy viszem, mert egyébként csak távoli MOL kúthoz tudnám.
- Festék maradékok, oldószerek, hígítók.
- Olajos műanyag flakon: ebből is van bőven, végre megszabadulok tőle.
- Akkumulátor, szárazelem.
- Elektromos és elektronikai hulladék
- Fénycső.
- Gyógyszerhulladék: ez évközben a gyógyszertárak is beveszik a lejárt gyógyszereket.
Száz szónak is egy vége, használd ki ezt az ingyenes lehetőséget, de tartsd be a szabályokat. Ha felesleges dolgoktól megszabadulsz, akkor sokkal könnyebb lesz a környezetedet is rendben tartani.