Tárold helyesen a gyümölcsöket! – 241. spórolási tipp

Ma a gyümölcsök tárolásával foglalkozunk. A gyümölcsök eltarthatóságának függvényében érdemes a gyümölcskészletet feltölteni, vigyázz ne vásárold túl magad! Inkább folyamatosan kisebb mennyiséget vásároljál vagy válassz jól eltartható gyümölcsöt, ha előre tudod erre nem lesz lehetőséged pl. alma, citrusfélék.Van néhány alapszabály, amit minden gyümölcs tárolásánál érdemes megfogadni és vannak gyümölcsre jellemző tárolási javaslataim is.

Amikor hazaviszed a gyümölcsöt, kényszert érezhetsz rá, hogy azonnal megmosd az összest és szépen kiraktad egy tálra. Nem érdemes megtenni, mert a víz a baktériumok terjedését segíti, így csak fogyasztás előtt közvetlenül mosd meg. Fogyasztásig inkább tárold mosatlanul.

Némelyik gyümölcs nem viseli jól a másik társaságát: hamar megpuhul, megbarnul, akár meg is penészedik. Alma, körte: etiléngázt bocsát ki magából, ami meggyorsítja a vékony héjú gyümölcsök érését, azaz hamarabb meg is romlik egyben.

Érdemes a gyümölcsöket szellősen tárolni, ha egy romlásnak indul, akkor a többi azért ne kerüljön hasonló sorsra.

Alma

Mindig kemény, ütődés mentes almát válasszál, már a piacon. Ha mégis belekeveredik olyan, ami megütődött tedd már eleve külön. Az alma az egyik legjobban tárolható gyümölcsünk.

Tárolás: Szoba hőmérsékleten egy hétig is kibírja, hűtőben azonban még ennél is tovább, akár egy hónapig is eláll, ha nem érintkeznek egymással a gyümölcsök és időnként átválogatjuk őket. Alma téli tárolása: sötét, hűvös, párás, jól szellőző pincében a sérülés menetes almákat. Érdemes rendszeresen átválogatni, hogy akár egy egész telet kibírjon.

Körte

A körte utóérő gyümölcs (1 °C fok felett), hőmérséklettől függően bizonyos idő után megérik.

Tárolás: Az éretlen körtét szobahőmérsékleten kosárban, az érettet a hűtőben kb. egy hétig tudod tárolni.

Barackok

Szintén utóérő gyümölcsök, így ha nem fogyasztjuk azonnal, érdemes éretlenebb gyümölcsöt választani. Tárolás: Ha még éretlen, szobahőmérsékleten, ha már érett hűtőben érdemes tárolni kb. 5 napot bír ki.

Banán

Kicsit ízlés függő is, ki mennyire érett gyümölcsöt szereti. Hideg érzékeny ezért 12-14 °C között van az ideális tárolási hőmérséklete. Tárolás: Ha éretlen, tárold szobahőmérsékleten kosárban. Ha érett, akkor egyesével csavard be folpackba, vagy legalább a szárrészét, így sokkal lassabban fog megbarnulni, mert nem tudnak eltávozni azok az anyagok, amelyek frissen tartják.

Kivi

Érett állapotban hűvös helyen, hűtőszekrényben kell tárolni. Az éretlenebb kivit világos helyen, szobahőmérsékleten tartva érlelhetjük meg.

Áfonya

Tárolás előtt érdemes átválogatni, hogy túl puha vagy éretlen szemek ne legyen benne. Tárolás: Hűtőgépben és feltétlenül mosatlanul tárold, így körülbelül egy hétig áll el.

Sárgadinnye

Szintén csak ép gyümölcsöt vegyél, ha tárolni is szeretnéd.

Tárolás: Ha éretlen, szobahőmérsékleten, ha érett 3-4 napig a hűtőben tárold. A felvágott felét mindig takard le fóliával, mert magas víztartalmú és így más élelmiszer sem veszi át az intenzív illatát.

Citrusfélék

A kemény, kerek, méretéhez képest nehéz gyümölcs a legalkalmasabb a tárolásra.

Tárolás: Szobahőmérsékleten vagy a hűtőgépben, de ne 2 °C alatt, ideális a 7 °C fok, így akár néhány hétig is elállhat.

Citrom: hűtőben levegős csomagolásban, akár 6 hétig is eláll, felvágva, már fóliába csomagoljad.

Szőlő

Ép szemű, nem pörgős szemű fürtöt válasszál, ha szeretnéd kicsit hosszabb ideig tárolni

Tárolás: Hűvös, száraz helyen pl. kosárban vagy műanyag zacskóban (feltétlenül mosatlanul) zacskóban, szintén elég jól eltartható 4-6 napig.

Szilva

Kemény gyümölcsöket válassz, ha nem fogyasztod azonnal.

Tárolás: Éretlenül tárold szobahőmérsékleten, ha érettebb, nejlonzacskóban (mosatlanul) a hűtőben akár több, mint egy hétig is eláll.

Eper

Igyekezz úgy vásárolni, hogy legkésőbb másnap felhasználd vagy elfogyasszad. Válogasd át, mielőtt elrakod.

Tárolás: Az illata miatt, lezárt műanyagdobozban vagy lefóliázott edényben. hűtőszekrényben. Csak rövid ideig maximum 2-3 napig áll gondos tárolás mellett is.

Görögdinnye

Egészben hűvös, párás pincében egész sokáig eláll, ennek híján a hűtő legkevésbé hűvös rekeszében tároljuk, a felszelt részt pedig fedjük le folpackkal.

Cseresznye, meggy

Átválogatás után (túlérett szemek kiválogatása) mosatlanul hűtőszekrényben 0-5 °C fok között, de így sem áll egy hétnél tovább.

A gyümölcsök eltarthatóságának függvényében érdemes a gyümölcskészletet feltölteni, vigyázz ne vásárold túl magad! Inkább folyamatosan kisebb mennyiséget vásároljál vagy válassz jól eltartható gyümölcsöt, ha előre tudod erre nem lesz lehetőséged pl. alma, citrusfélék.

Címkék: ,
Tovább a blogra »